Tárgyieszköz-eladás katásoknál

A kérdés konkrétan így szólt: „Autómentős katás egyéni vállalkozó (alanyi mentes) eladná a régi autómentőt 14 millió forintért, és venne egy újat. Ez nem minősül bevételnek, ha jól olvastam, mivel kizárólag üzemi célra szolgáló jármű. Mi van az áfával? Egyáltalán a számlázás hogyan történik, vagy mint magánszemély értékesítheti?” SZAKÉRTŐNK VÁLASZA: A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a…

Közösségi értékesítések áfamentessége: fókuszban a NAV-tájékoztató

A közösségi áfarendszer 2020-as legjelentősebb változása a közösségi adómentesség alkalmazási feltételeinek szigorítása, illetve a közösségi adómentesség egyik legfontosabb feltételének – azaz a termék más tagállamba való kiszállításának igazolására vonatkozó – közösségi rendeletben való egységesítése volt. Számos kérdés merült fel ugyanakkor főként a közösségi rendelet értelmezésével kapcsolatban, amelyekről korábbi cikksorozatunkban mi is írtunk (első rész, második…

Az ÁFA törvény legfrissebb, 2020-tól tervezett változásai

november 12-én nyújtotta be a Kormány a T/8015. számú, A Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról szóló törvénytervezetét. A benyújtott törvénytervezet tartalmazza többek között az általános forgalmi adóról szóló törvény vonatkozásában beterjesztett változtatási javaslatokat is. A törvénymódosítás általános indoklása a korábbi években már megismertnek megfelelő: „A módosítások alapvetően a gazdaságfehérítő és az…

Tanulmányi szerződés alapján adott támogatás adózása

A munkáltató által finanszírozott képzések kapcsán az alábbiakban a tanulmányi szerződések alapján biztosított támogatások adókötelezettségéről olvashatnak. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) értelmében tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, és a képzés elvégzése után a támogatás…

Térítés nélküli ingatlanátadás: hogyan érinti a kiva alapját?

Kivás cég egy jelenleg irodának használt ingatlanját szeretné térítés nélkül átadni az ügyvezetőjének, aki nem tulajdonosa a cégnek. Az ingatlan könyv szerinti értéke 10 millió forint. A lakóingatlannak, illetve a nem lakóingatlannak minősülő értékesítésre nem választotta az áfakötelezettséget. A térítésmentes átadás hogyan érinti a kiva alapját? – kérdezte olvasónk. Dr. Császár Zoltán adótanácsadó, jogász szakértőnk…

Külföldön egyetemista egészségügyi ellátása Magyarországon

Szeptembertől gyermekem külföldön (Ausztriában) kezdi meg felsőoktatási, egyetemi tanulmányait, de az állandó lakóhelye Magyarországon marad, kint egyetemi kollégiumban fog lakni. Hol és milyen feltételekkel lesz jogosult egészségügyi ellátásra? – kérdezte olvasónk. Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt. Tekintettel arra, hogy a gyermek megmarad a magyar lakcíme, köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, ennek összege idén…

Készpénzfizetési szabályok: mennyit fizethetünk „cashben” partnereinknek?

Kevesen tudják, hogy 2019-ben egy pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adóköteles tevékenysége keretében egy másik, szintén pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó számára nem fizethet többet készpénzben, mint bruttó 1,5 millió forint havonta. A szabály jól jelzi, hogy a hatóságok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a készpénzfizetés visszaszorítására a gazdaság kifehérítése érdekében – emelte ki egy sajtóközleményben Siklós Márta,…

Áfa alanyi mentes egyéni vállalkozó tárgyieszköz-értékesítésekor

A kérdés részletesen így szólt: 2006. évben indítottam egyéni vállalkozásomat alanyi áfamentesként, azóta is az vagyok. 2008. évben magánszemélytől adásvételi szerződéssel vásároltam vállalkozásomba egy használt tárgyi eszközt, amit most el szeretnék adni. Azzal tisztában vagyok, hogy mivel vállalkozásomban használtam és költségként elszámoltam, értékesítéskor számlát kell kiállítanom. Az első kérdésem az lenne, hogy áfásan kell-e a…

Lakóingatlan bérbeadása és kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás

Gyakran előfordul kérdésként, hogy mi a különbség a lakóingatlan rövid, illetve hosszú távú bérbeadása, illetve a szálláshely bérbeadása az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) tekintetében. A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az Áfa tv. alkalmazásában ingatlan bérbeadásnak minősül. A lakóingatlan bérbeadás az Áfa tv. alapján főszabályként adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség a…

ÁFA az őszi adócsomagban

Az „őszi adócsomag” részeként került benyújtásra a T/2931. számú törvényjavaslat, mely több jelentős változást is tervez 2019-re az általános forgalmi adót érintően. A törvényjavaslat általános indoklása alapján az ÁFA-t érintő módosítások alapvetően jogharmonizációs célúak. Lakás-ÁFA Az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5%-os ÁFA-kulcs 2019. december 31-ig van érvényben. Sokan aggódtak, hol lesz meghúzva a határ,…

Így adózik,ha pénzt vesz fel a cég számlájáról az ügyvezető!

A 2018/54. számú adózási kérdés érdekes egyedi esetet tárgyal, aminek több közérdekű tanulsága is van. A történet lényege, hogy egy gazdasági társaság munkaviszonyban álló ügyvezetője 2017-ben több alkalommal úgy vett fel pénzösszegeket a kft. pénzforgalmi számlájáról, hogy e tételeknek a társaság érdekében történt felhasználását semmilyen bizonylat vagy okirat nem igazolta. A felvetett kérdés arra irányult,…

Az ingatlan-bérbeadással kapcsolatos változások 2019-től

A Magyar Közlöny 2018. évi 117. számában megjelent, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvény érinti a bérbeadói tevékenységet folytató magánszemélyek adózását is. Lássuk, hogyan változik a szabályozás! Az ingatlan-bérbeadók rezsiköltsége A jelenleg hatályos rendelkezések szerint a költségtérítés része a bevételnek, amennyiben a magánszemély önálló…

Így adózik a vadásztársaság

Milyen bevallási kötelezettsége van a vadásztársaságnak? Társaságiadó-bevallásra, illetve beszámolókészítésre kötelezett-e? Kettős könyvvitelt vagy egyszereset kell vezetnie? – kérdezte egy olvasó, amelyre a szakértő válaszolt. A kérdés konkrétan így szólt: „Egy 10 fős tagsággal rendelkező vadásztársaság esetén milyen bevallási kötelezettség keletkezik? Kizárólag tagdíjból és vadértékesítésből származó bevétele van, vállalkozási tevékenysége (mint például bérbeadás) nincs. Áfamentesként szerepel,…

Lehet-e korlátlan mennyiségű készpénzük a mikrogazdálkodóknak?

Mikrogazdálkodói beszámolót készítő gazdálkodó mentesül a pénzkezelési szabályzat elkészítése alól. A pénzkezelési szabályzatban kell meghatározni a napi készpénz záróállományának maximális mértékét. Ha nem kell pénzkezelési szabályzatot készíteni, akkor a mikrogazdálkodó mentesül a maximális mérték meghatározása, illetve az erre vonatkozó szabály alkalmazása alól is? A pénztárban bármekkora összeg lehet?     Több szempontot és összefüggést érdemes…

Elektronikus számlázás – alapvető gyakorlati kérdések

Miért nem e-számláz mindenki? Az utóbbi években megfigyelhető, hogy egyre többen döntenek az e-számlázás mellett. Ez a tény nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg Európában, minden költséget összesítve, átlagosan 10 euróba kerül egy számla kiállítása, befogadása és feldolgozása a kiállítói és a befogadói oldalon összesen. Ezt a költséget az elektronikus számlázásra való áttérés –…

Hogyan készüljünk fel az adóellenőrzésre?

Tanúvallomás vagy szerződéses kapcsolatban álló személy nyilatkozata? Ezekre ügyeljünk! Megvizsgáljuk mire érdemes feltétlenül ügyelni a vizsgált adóalannyal szerződéses kapcsolatban álló/állt személy nyilatkozatával, valamint a tanúvallomással összefüggésben.     Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban Art.) 48. § (1) bekezdése alapján – a tényállás tisztázása érdekében – a vizsgált adóalannyal…

Nem csak banki kölcsönből lehet lakást venni

A lakásvásárlási szándékot legtöbbször a pénzhiány töri le. Ha a munkáltató a dolgozó e szándékát támogatni kívánja, akkor a törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén akár a teljes vételárat is meghitelezheti közteher nélkül, a kamatkedvezményre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni. Ez a kamatmentes vagy kedvezményes kamatozású lakáscélú munkáltatói kölcsön felvételét jelenti.     A személyi jövedelemadóról…

A cégek tárhelye, a kötelező cégkapu

Annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabályok ez esetben egyértelműen fogalmaznak, a cégek körében elég nagy a bizonytalanság cégkapu ügyben.     Miről is van szó? A lényeg az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, melynek fő célja, hogy a gazdálkodók a hivatalokkal, közüzemi szolgáltatókkal biztonságos, ellenőrzött elektronikus kapcsolatban…

Reklámadó: ezt kell tennie, hogy nyugodt legyen

Reklámadó témában arról kevés szó esett eddig, hogy milyen lépéseket érdemes megtennünk annak érdekében, hogy a reklámadó kötelezettségünket feltárjuk, egy belső audit esetén milyen bizonylatokból, nyilvántartásokból építkezhetünk.     Annak ellenére, hogy már évek óta velünk van a reklámadó fizetési kötelezettség, sok vállalkozás még mindig zavarban van azzal kapcsolatban, hogy mikor és mennyi adót kell…

18 %-os kedvezményes adómérték 2017. január 1-jétől

Milyen feltételek mellett alkalmazható az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során a 18 %-os kedvezményes adómérték 2017. január 1-jétől [Áfa tv. 3/A. számú melléklet II. rész 4. pont, 82. § (3) bekezdés, 305. § (2) bekezdés]   Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 2017. január 1-jén hatályba lépő módosítása az…