Állandó téma a szervizdíj és a borravaló egybemosása, összekeverése és hibás megmagyarázása. 2005 óta morog a vendégek egy része, hogy miért kellene neki két borravalót adnia. A helyzet az, hogy két teljesen különböző dologról van szó. Az Eventrend Group szakértői összefoglalták mi a különbség a kettő között.
A kérdés, amelyet a legtöbbször hallani a témával kapcsolatban: és a szervizdíjat megkapjátok? A válasz jellemzően: áh, dehogy is. Pedig de. Csak épp a megkérdezett felszolgáló nem feltétlenül van tisztában azzal a bonyolult rendszerrel, amelyből végül fizetést kap. Mert bizony a fizetési elszámolójában ott van a szervizdíj, méghozzá külön tételként megjelenítve – mondják az Eventrend Group szakemberei. A hazai vendéglátó- és rendezvényszervezői piac meghatározó szereplőjének számító magyar cégcsoport két alapító tulajdonosa, Kőrössy Zoltán és Nagy Gábor, valamint a New York Kávéház üzemeltetéséért felelős cég szakmai igazgatója, Szabó Csaba foglalta össze a tudnivalókat.
Szervizdíj – nem megtagadható!
A szervizdíj megfizetése rögzített tétel, a felszolgált ételek és italok kiszolgálásának díját jelenti, azon vendéglátó egységekben, ahol ezt alkalmazzák. Vagyis ezt mindenképpen meg kell fizetnünk, ha betérünk egy étterembe. Ez valójában a cég bevétele, csak nevesítették, hogy mire kell fordítani a végén és valójában ez okozza a félreértést, amiért sokan azt hiszik, hogy ez egy kötelező borravaló, de nem az.
A szervizdíj az eladási ár részét képezi, de az utolsó fillérig csak bérre fordítható. Amiben különbözik a többi bevételtől, hogy kedvezőbben adózik, mert az áfa levonása után, a 18,5 százalékos tb-járulékot kell csak megfizetni, amelyet a cégek minden hónap 12-éig meg is tesznek. Azért tud kedvezményesebben adózni, mert az utolsó fillérig ki kell osztani a dolgozók között a fizetéskor. Nagyon szigorú adatszolgáltatás vonatkozik az elszámolására, éppen ezért nem ebből épül a főnök palotája, ahogy ez a fejekben esetleg megfordul, egyszerűen azért nem, mert a kőkemény ellenőrzés miatt képtelenség „lenyúlni” a dolgozók elől ezt a pénzt. Feltételezzük egyébként, hogy ha nem szervizdíj lenne a neve, senki sem akadna fenn ezen az egész jelenségen.
Példa
Ha egy palacsinta 1000 forint, akkor a cég döntése alapján ez az 1000 forint összeállhat 900 forint ár +100 forint szervizdíjból. A számlán ez a két tétel külön jelenik meg, mint ahogy a céges elszámolásban is, pontosan azért, hogy ennek a 100 forintnak az útja veszteség nélkül a dolgozókhoz vezessen, és ez ellenőrizhető legyen. A cég levonja és befizeti az áfát, majd a nettó bevételt osztja szét a dolgozók között. A tb-t valójában a dolgozó nevében fizeti be a cég, így az utalt összeg már a tb-járulékkal csökkentetett nettó lesz, pont úgy, mint a bérkifizetésnél. Viszont ez a levont tb a dolgozó nyugdíjalapját növeli.
Hogy miért fontos ez az egész? Az immáron tökéletesen ellenőrizhető, lekövethető és patyolattiszta szervizdíj 81,5 százalékát figyelembe veszik a dolgozó nyugdíjalapjának számításakor, és beleszámít a táppénzbe, ha a dolgozót munkahelyi baleset éri. Sajnos a sima táppénzbe nem lehet beszámítani, mint ahogy nem alapja a gyesnek vagy a gyednek sem.
Ha a pénztári elszámolók alapján 1 hónapban 1 millió forint szervizdíj jött be egy céghez, annak az 1 millió forintnak fillérre pontosan ki is kell mennie, és meg kell jelennie a dolgozók bankszámláján. Ha a szabályt zanzásítanánk: a kifizetés összegének meg kell egyeznie a nettó felszolgálási díj járulékokkal csökkentett értékével. Ebből a pénzből egyébként azok a munkavállalók is részesülhetnek, akik vendéggel nem találkoznak közvetlenül, így például a konyhai dolgozók. Vagyis: a szervizdíj útjának minden egyes megállója nyomot hagy a pénztárcánktól a vendéglátós dolgozó fizetéséig.
Hogy miért született meg ez az egész szervizdíjas mizéria?
Az állam ezt a könnyített adókkal rendelkező bérfizetési módszert azért találta ki, mert a vendéglátásnak jellemzően olyan magas a munkaerőigénye, vagyis olyan alacsony az egy munkavállalóra jutó elérhető bevétele, hogy rendes adóterhek mellett nagyon nehezen lehet a béreket kigazdálkodni, illetve a bérek fehérítése is komoly cél lehetett a jogszabály megalkotásakor.
Na és akkor a borravaló vajon mi?
És igen, ezzel fejezzük ki az elégedettségünket a minket kiszolgáló dolgozó felé. Mi döntjük el, hogy mennyit szeretnénk adni, de azt is, hogy valóban szeretnénk-e adni egyáltalán. Ha adunk, akkor a teljes (szervizdíjas összeg) 10 százalékát „illik” odaadni. És most egy kulisszatitok: ha tényleg jót akarunk a pincérnek, akkor készpénzben tesszük neki az asztalra.
Hogy miért?
Készpénzes borravaló:
- ehhez a cégnek jogilag nincs köze;
- a dolgozó ezt hazaviszi, ha akarja, bevallja az adóbevallásában és ha akar, akkor fizethet utána nyugdíjjárulékot, így majd beleszámít a nyugdíjába
Készpénzes, de közös kasszába megy:
- · amikor dolgozók közös kasszájába kerül a borravaló és nem a munkavállalókhoz, akkor az összeg még mindig nem a cég bevétele lesz;
- · ezt a dolgozók közös megegyezése alapján osztják szét egymás között, általában úgynevezett pontrendszer alapján.
Hitelkártyás borravaló:
- így már nem tartozik a „vendégtől közvetlenül kapott kis értékű ajándék” kategóriába, hanem
- azonnal a cég által fizetett munkabér jellegű jövedelemmé válik, itt nincs áfa, de kiosztani csak az összes munkabért terhelő adó megfizetése után lehet, vagyis, amit elismerésünk összegéül szántunk, annak majdnem a fele elmegy az adókra.
A borravaló létkérdés
A felszolgálóknak közvetlen érdekük fűződik ahhoz, hogy minél több borravalót kapjanak. A nagy veszteség főként abból származik, hogy a szervizdíj megfizetésével a (magyar) vendégek letudottnak érzik a további extra adását. A felszolgálónak elemi érdeke fűződik a minél nagyobb borravaló eléréséhez, hiszen ez alapvetően érinti a megélhetését.
Forrás: Adózóna
